Nem lézeres tetoválás eltávolítás

2018. szeptember 19. 12:47 - Skinial_Hungary

Az első év

Figyelem! A poszt érzelmileg elfogult, néha nosztalgikus elemeket tartalmazhat, olvasás csak saját felelősségre.

 

Egyszer, amikor még eszembe sem jutott, hogy saját vállalkozásba fogjak, egy vállalkozó ismerősöm azt mondta nekem, hogy az a vállalkozás, amelyik egy év után önerőből talpon marad, valószínűleg hosszú távon is ki fogja állni az idő próbáját. Ha ezt veszem alapul, akkor úgy gondolom, hogy joggal állíthatom, hogy megcsináltuk. 2017 szeptemberében egy lelkesedéssel és komoly várakozással teli blogposztban osztottam meg az első pár követőnkkel a hírt, hogy megnyitottuk a Skinial magyarországi képviseletét. Akkor még csak sejtettük mi áll előttünk, de az elmúlt egy év teli volt váratlanul mély és még váratlanabb csúcspontokkal, csalódtunk és örültünk, sírtunk és nevettünk és mindeközben rengeteget tanultunk az szépségszakmáról, marketingről, üzletről, és legfőképpen magunkról.

De nézzük, hogy milyen is volt ez az elmúlt 365 nap…

 

Képekben például ilyen:

 

 

Számokban pedig ilyen:

  • Több mint 50 kezelt vendég
  • Közel 150 kezelés
  • 5 képzés
  • 11 általunk kiképzett partner 3 országban
  • 1 tévés szereplés
  • 1 szakkiállításon való részvétel
  • 4 blogbejegyzés (na jó, emiatt kicsit szégyellem magam :D ), amit több mint 700-an elolvastatok, köszönöm Nektek

+ Számtalan újonnan megismert ember, sokukon segítettünk, sokan segítettek minket, sokakat tanítottunk, és sokuktól tanultunk, de egy biztos, ha nem vágunk bele egy évvel ezelőtt, most sok ismeretséggel szegényebbek lennénk.

És hogy milyen volt belülről átélni? Nagyjából ilyen :D

 plans-vs_-reality.png

 

Büszkék vagyunk rá, hogy Klaus Böde, a Skinial Gmbh ügyvezető igazgatója, és egyben a nemzetközi Skinial hálózat tulajdonosa az egyik legproduktívabb partnerországnak nevezte Magyarországot, amely természetesen nem csak a saját, hanem minden az országunkban dolgozó Skinial partner érdeme.

Úgy gondolom, hogy annyit mindenképpen megígérhetek, hogy továbbra is minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyük eljárásunkat, és mindenki megszabadulhasson a nem kívánt tetoválásától :)

Köszönjük Nektek, hogy velünk voltatok az első évünkben, azon dolgozunk, hogy a továbbiakban is rászolgáljunk a bizalmatokra.

 

Amennyiben még nem tettétek meg, keressetek minket a Skinial Hungary Facebook oldalán, valamint a www.hu.skinial.com weboldalon. A hozzátok legközelebb található partnerünket pedig ide kattintva találhatjátok meg.

Amennyiben szeretnétek megtanulni az eljárást és partnerünkké válni, látogassatok el a hu.skinial.com/kepzes weboldalra, vagy vegyétek fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://skinialhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr8914245855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Nem lézeres tetoválás eltávolítás
süti beállítások módosítása